Elítélték a gyújtogatót

Elítélték a zsidó szélsőségest, aki 2015-ben felgyújtotta a szentföldi, Kenyér és hal szaporításról elnevezett katolikus templomot még 2015 júniusában. Názáretben az izraeli bíróság mondta ki az ítéletet a 22 éves férfire – tette közzé a hírt az Asianews hírügynökség. A szélsőségest a gyújtogatást követő hónapban tartóztatták egy társával együtt, akit felmentettek a vádak alól. A harmadik gyanúsított még tárgyalásra vár. A lángok a templom mellett kárt okoztak a komplexumban levő üzletben és más épületekben is. A templom, amelyet naponta közel ötezer zarándok keres fel, februárban nyílt meg a közönség számára nyolc hónapos felújítási munkálatokat követően, amelyek költsége közel egy millió dollár volt. Helyi hírforrások szerint az elítélt már korábban is követett el gyűlöletből fakadó bűncselekményeket. 2015 februárjában gyújtogatást végzett a jeruzsálemi Elszenderülés bazilika és mecsetek ellen is.

[flowplayer id=”50330″]