Elindult az „Irgalmasság iskolája”

Elindította az irgalmasság iskoláját Böjte Csaba. A ferences szerzetes egészen pontosan egy beszédsorozatot tart majd húsvétig, az irgalmasság szentéve alkalmából. Az első elmélkedését a dévai templomban mondta el január 3-án. Itt az irgalmasság testi cselekedeteinek első állomásáról beszélt, vagyis arról, hogy az éhezőknek ételt kell adni. Csaba testvér bibliai és személyes történeteket mesélt el, mély gondolatokkal és tréfával átszőve. Így mindenki számára kézzel foghatóvá tette, hogy mennyire fontos a segítségnyújtás azoknak, akiknek nagy szüksége van rá. A ferences szerzetes azt tervezi, hogy ezentúl minden héten legalább két elmélkedést megoszt majd az iskolába beiratkozott tanulókkal.