Egymillió százalékos infláció

A korábban tervezett három helyett öt nullát vágnak le a venezuelai pénznem, a bolivár végéről a hiperinfláció miatt – jelentette be Nicolás Maduro venezuelai elnök. A lépés vélhetően azzal áll összefüggésben, hogy a Nemzetközi Valutaalap előrevetítései szerint a dél-amerikai országban az infláció elérheti akár az egymillió százalékot az év végéig. Alejandro Werner, az IMF térségért felelős illetékese azt mondta, hogy a venezuelai inflációt csak ahhoz lehet hasonlítani, ami Németországban az első és második világháború után, illetve Zimbabwéban az előző évtized végén volt. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló Venezuela gazdasága az olajár esése miatt az elmúlt években gyakorlatilag összeomlott, számos venezuelai szenved élelmiszerek, valamint gyógyszerek hiányától. A havi minimálbér mintegy 250 forintnak felel meg Venezuelában, ami ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság nagy része nem tud rendesen táplálkozni, vagy éppen alapvető egészségügyi ellátáshoz jutni. Ennek következtében rengeteg ember elhagyta hazáját a gazdasági válság elől menekülve.