Egyeztetés a civil szervezetek átláthatósága ügyében

Többpárti egyeztetés tartottak kedden a civil szervezetek átláthatósága ügyében a Jobbik kezdeményezésére. A megbeszélésen a Jobbik és az LMP egyetértett a civil szervezetek átláthatóságának növelésével, azonban bírálták a kormányzatot, amely értékelésük szerint támadást indított a szféra ellen. Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt mondta, a szabályozás megérett a változtatásra és szeretnének egységre jutni a kérdésben a parlamenti pártokkal. Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője úgy nyilatkozott: változtatásra, csiszolásra mindig szükség van, azonban szerinte nem a civil szervezetek befolyásolják a politikát, hanem a támogatáspolitikán keresztül a pártok a civileket. A tanácskozáson a Fidesz szakértői szinten képviseltette magát, az MSZP pedig távolmaradt, s közleményben jelezte: álláspontja szerint nem lehet a civil szervezetek sorsáról nélkülük tárgyalni.

[flowplayer id=”34726″]