860×90 – Fejléc
Drágulnak a horvát autópályadíjak

Drágulnak a horvát autópályadíjak

Újabb tíz százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak  július 1-jétől, ezt közölte az egyik horvát napilap. Legutóbb áprilisban növekedtek a díjak akkor öt százalékkal. A horvát kormány még március közepén fogadta el az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezetet, mely egyben az autópályadíjak növekedését vonta maga után. Így például Zágráb-Split közötti autópályaszakasz díja több mint 8000 forintra emelkedik. A Zágráb-Rijeka útszakaszon 3205 forint lesz a jegy ára. Az emelés hátterében egyébként az áll, hogy az ágazatnak komoly adósságai vannak az országban, a bevételek pedig nem elegendőek arra, hogy a következő öt évben fedezzék a hiteleket.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül