860×90 – Fejléc
860×90 – Fejléc
Botrányos népszavazás Katalóniában

Botrányos népszavazás Katalóniában

Botrányosan alakult a függetlenségi népszavazás vasárnap, Katalóniában. A spanyol rendőrök összehangoltan, próbálták megakadályozni, hogy le lehessen bonyolítani a katalán népszavazást. Szavazóhelyiségekbe törtek be, urnákat vittek el, rohamrendőrök zárták el a bejáratokat, és próbálták eltávolítani az ott összegyűlt tömeget. Gumibotokkal ütötték a szavazókat, gumilövedékeket vetettek be. A katalán egészségügyi minisztérium adatai szerint, több, mint 750 ember sérült meg, többségük könnyebben, de ketten súlyos állapotban kerültek kórházba. Csak Barcelonában 335 sérült volt. A madridi belügyminisztérium szerint 13 spanyol rendőr sérült meg napközben. A népszavazást ennek ellenére is sikerült lebonyolítani, előzetes eredmények alapján 42 százalékos részvétel mellett 90 százaléka a szavazóknak a katalán függetlenségre voksolt. Azonban közben az is kiderült, hogy nem egy olyan voksoló volt vasárnap, aki több helyen is leadta szavazatát, ami természetesen érvénytelen.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül