860×90 – Fejléc
860×90 – Fejléc
Bonum nemzetközi konferencia

Bonum nemzetközi konferencia

Október 24. és 26-a között tartotta meg Esztergomban az EWTN katolikus televízió és a Bonum TV a közös nemzetközi konferenciáját. A rendezvényen 15 nemzet képviseletében, 15 katolikus televízió társaság vett részt. Az évenként megrendezendő találkozó lényege mindig, az együttműködési lehetőségek feltárása, a helyi, katolikus televíziók munkájának bemutatása és a nemzetközi kooperáció lehetőségeinek kidolgozása. A találkozón beszédet mondott Romanek Etelka, Esztergom város polgármestere, aki hangsúlyozta a város történelmi jelentőségét, a magyar katolikus közösségben. Szintén jelen volt a konferencián Michael Warsaw az EWTN amerikai katolikus televízió elnök-vezérigazgatója. Aki a jelenlévő partnereket közös munkára buzdította és egyben meg is köszönte minden munkatársnak, az evangélium üzenetének hirdetését világunkban. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek felszólalásában kiemelte, hogy mindannyiunk közös feladata, a 2020-ban Budapesten megrendezendő Eucharisztikus Világkongresszusra való felkészülés és az arról való tudósítás a nagyvilágnak.

 

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül