Boldoggá avatás Litvániában

A boldogok sorába iktatták Június 25-én a vilniusi székesegyházban Teofilius Matulionis püspököt. A szertartás főcelebránsa Ferenc pápa képviseletében Angelo Amato bíboros volt, aki felolvasta a Szentatya levelét, a mintegy 30 000 összegyűlt ember előtt. Szentbeszédében a bíboros kiemelte, hogy a püspök vértanú tanúságtételéről Litvániában éveken át nem beszéltek, ám sorsában nem volt egyedül. Ő soha nem adta meg magát a körülötte tomboló őrült gyűlöletnek, de soha nem adta fel lelkiismereti szabadságát és vallását sem. Mindenkit arra tanított, hogy meg kell bocsátani, tisztelni kell egymást, és imádkoznunk kell, barátainkért, ellenségeinkért egyaránt. A szentmisén 50 bíboros, érsekek, püspökök, valamint 500 pap vett rész, de megjelentek a polgári hatóságok magas rangú képviselői is, valamint zarándokok a világ különböző pontjain található litván diaszpórából. Az eseményen Vilnius érseke arra buzdította a jelen lévőket, hogy a szeretet és az igazságosság példájaként tekintsenek a most boldoggá avatott vértanú püspökre, és mindig higgyenek a jó győzelmében. Boldog Teofilus liturgikus emléknapja június 14-e lesz, annak emlékére, hogy 1941-ben a Szovjetunió ezen a napon indított tömeges deportálásokat Litvániából a szibériai Gulágra. A püspök 15 évet töltött szovjet börtönökben és munkatáborokban, míg végül a kommunista rezsim kiszolgálói megmérgezték.

[flowplayer id=”49628″]