Bekérették a püspököket

A Szentatya felszólította a chilei püspöki kar tagjait szerdán, a latin-amerikai ország egyházát megrázó pedofil-botrányok tisztázására, és a Vatikánba hívatta őket, elismerve, hogy maga is „súlyos hibát” vétett a történtek értékelésében. A vatikáni találkozóra május harmadik hetében kerül sor. Előtte az egyházfő az áldozatokkal kíván találkozni. Az üzenetben fájdalmát és szégyenét fejezi ki a chilei püspökök által gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések miatt illetve elismerte, hogy ő maga is „súlyos hibát vétett a helyzet értékelésében és érzékelésében, elsősorban az igaz és kiegyensúlyozott információk hiánya miatt”. Bocsánatot kért mindazoktól, akiket megsértett, és reményét fejezte ki, hogy személyesen kérhet bocsánatot azoktól, akiknek életét „keresztre feszítették”. A Szentatya a januári chilei látogatását övező bírálatokra utalt. Az egyházfő útját tiltakozás kísérte, mivel elnézően bánt azzal a Juan Barros püspökkel, akit hazájában azzal vádoltak, hogy szemet hunyt a befolyásos lelkipásztor, a 2011-ben Vatikánban bűnösnek talált Fernando Karadima által elkövetett visszaélések fölött.

[flowplayer id=”75494″]