Beiktatták az új osztrák államfőt

Beiktatták hivatalába csütörtökön Alexander Van der Bellent, az új osztrák államfőt. Beszédében az európai béke fontosságát hangsúlyozta, és arról szólt, hogy aki Ausztriában menedéket kér, annak be kell tartania az ottani törvényeket. Van der Bellen azt is hangsúlyozta, hogy pártokon felüli államfőként akarja betölteni hivatalát. Végül emlékeztetett Ausztria semlegességére. Azt mondta: Ausztria Európa szívében fekszik, nemcsak földrajzilag, hanem politikailag is. Az új osztrák államfő a parlamentben tartott ceremóniát követően a Hofburgba, az egykori császári palotába ment, hogy átvegye hivatalát. A délután folyamán Christian Kern kancellárt és Reinhold Mitterlehner alkancellárt fogadta.

[flowplayer id=”35313″]