Bajban az Együtt elnöksége

Az Együtt párt ötfős elnökségének kellene visszafizetni azt az összesen mintegy 190 millió forintnyi kampánytámogatást, amit a költségvetésből kaptak, de mivel a párt listás eredménye nem érte el az 1 százalékot a törvény szerint a pénzt vissza kell adni az államnak, hiába költötték el már a kampányra. Sőt: az Együtt még 25 milliós bankhitelt is felvett tavaly szeptemberben a kampányra, hamarosan ezt is vissza kell fizetni. Juhász Péter lemondott pártelnök azt mondta: senki nem számított arra az Együttben, hogy még az 1 százalékot sem érik el – ő maga a párt kampányzáróján még 6-12 mandátumot várt – ebből végül egy lett: Szabó Szabolcs szerzett egyéni mandátumot Csepelen, ahol 2014 után ismét legyőzte a fideszes Németh Szilárdot. Juhász mellett teljes vagyonával felel a visszafizetendő összegért Szigetvári Viktor, Hajdu Nóra, Szabó Szabolcs és Pataki Márton.

[flowplayer id=”75290″]