Az Úr mindenkihez szól

Február 14-én Ferenc pápa folytatta a szentmiséről megkezdett katekézisét: a hitvallásról és az egyetemes könyörgésekről elmélkedett. Beszédében így fogalmazott: mindenkinek, aki a misére megy, joga van arra, hogy bőségesen részesedjen Isten jól felolvasott, jól elmondott és aztán jól kifejtett szavából. Nekünk jogunk van arra, hogy Isten szavát hallgassuk! A homília után tartott csend lehetővé teszi, hogy a kapott mag gyökeret eresszen a lélekben, és hogy megszülessen a szándék annak elfogadására, amit a Lélek kinek-kinek sugallt. A csend után a személyes hívő válasz bekapcsolódik az Egyháznak a hiszekegyben kifejezett hitvallásába. A hitvallás elmondása lehetővé teszi, hogy a liturgikus gyülekezet „felidézze és megvallja a hit nagy misztériumait, mielőtt azok ünneplése a szentmisében elkezdődik”. Az Isten hittel fogadott szavára adott válasz a közös kérő imában fejeződik ki, amelyet egyetemes könyörgéseknek hívunk, mert magában foglalja az Egyház és a világ szükségeit. Az „egyetemes” könyörgések, melyek lezárják az ige liturgiáját, arra buzdítanak minket, hogy tegyük magunkévá Isten látásmódját, aki gondot visel minden gyermekére – zárta beszédét Ferenc pápa.

[flowplayer id=”70780″]