Az idők teljességéről szólt az újév első szentmiséje

Ferenc pápa pénteken délelőtt tíz órától Szűz Mária, Isten Anyja főünnepe alkalmából szentmisét mutatott be a Szent Péter Bazilikában. A katolikus egyházfő a beszédében szembeállította az idők teljességét, amely a Megváltó születésével jött el a világba, azzal a valósággal, ami ma körülvesz bennünket. Ferenc pápa szerint az a küldetésünk, hogy ne legyünk közömbösek, hanem legyünk szolidárisak és osszuk meg javainkat a rászorulókkal. Az új év kezdetén pedig az egyház Mária istenanyaságára mint a béke jelére irányítja figyelmünket, mert ő hozta világra a Megváltót.