Az Európa Tanács elutasította a béranyaságot

Az Európa Tanács véglegesen elutasította az ún. béranyaság gyakorlatát 16 nem és 15 igen szavazattal. Az Európa Tanács társadalmi ügyek bizottsága március 15-én, kedden elvetette Petra de Sutter belga képviselőnő javaslatát, aki azt kérte a 47 tagország kormányától, hogy folytassák az utat a béranyaság nemzetközi szabályozása terén. Az Európa Tanács párizsi székhelye előtt a szavazással egyidőben tüntetést tartott számos szervezet, közöttük keresztények is a béranyaság ellen. „Kétségtelen, hogy jó hírről van szó” – kommentálta a döntést Paola Binetti olasz képviselő. „Bár csak egy szavazat volt a különbség a támogatók és az ellenzők között, nyilvánvaló, hogy a politikai akarat arra irányult, hogy megfékezze ezt a gyakorlatot, amely a gyermekek jogainak megsértése és a nők testének kihasználása.”

Nincs egyhangú egyetértés a kérdésben

Nicola Speranza, a Katolikus Családok Európai Föderációjának szóvivője elégedettségének adott hangot az Európa Tanács döntését illetően. A Vatikáni Rádiónak elmondta: „A javaslat nyitni kívánt a béranyaság bizonyos formái felé, ezért nagyon elégedettek vagyunk, hogy a parlamenti eljárás legelső stádiumában már elutasításra került. Számos ellentmondás kapcsolódott a javaslathoz, kezdve a belga képviselőnő személyével, aki saját klinikáján alkalmazza ezt a módszert. Tehát felmerült az összeférhetetlenség kérdése. A tény, hogy a bizottság elutasította a szöveget – bár nem nagy többséggel – egyrészt azt mutatja, hogy nincs egyhangú egyetértés a kérdésben. Ez aggodalomra adhat okot az európai állampolgárok nagy része számára. Másrészt viszont azt teszi szükségessé, hogy felhívjuk a veszélyre a közvélemény figyelmét, tájékoztassuk az állampolgárokat a problémáról és tudatosítsuk, hogy a béranyaság az emberi jogok megsértése.

Folytatni kell ezt az utat, a béranyaság minden formájának a betiltását

A javaslat szövege lehetővé akarta tenni a béranyaság bizonyos formáit. Az irányvonal az volt, hogy általánosan ítéljék el a kereskedelmi célú béranyaságot és legalizálják azokat a formáit, amelyeket nem pénz ellenében végeznek, hanem „adományként”. Tudjuk viszont, hogy sosem lehet valójában adományról beszélni ezekben az esetekben. Ez a változat sem került elfogadásra, mert a legalizálás azt jelentené, hogy elfogadunk valamit, ami eszközként használja fel a nőt és a gyermeket – tájékoztatott Nicola Speranza. Az Európa Tanács döntése ösztönzést ad azoknak, akik e gyakorlat ellen küzdenek a kontinensen. Folytatni kell ezt az utat, amelyet előzőleg már több alkalommal kijelölt az Európai Parlament. Ez pedig a béranyaság minden formájának a betiltása.

A változások folyamatban vannak

A mostani döntés keveset változtat a helyzeten azokban az országokban, ahol már legális a béranyaság. Viszont itt az életért folyó etikai küzdelemről van szó, ami egyben kulturális harcot jelent. Látjuk, hogy változások vannak folyamatban azokban az Európán kívüli országokban is, ahol a béranyaság gyakorlata immár szokássá, napi gyakorlattá vált. Korlátozásokat vezettek be pl. Indiában, ahol külföldi családok már nem folyamodhatnak ehhez a lehetőséghez. Az elmúlt hetekben a béranyaság ellen Párizsban a feminista mozgalom szervezett nemzetközi konferenciát és tüntetések is voltak a gyakorlat alkalmazása ellen. Meglepő volt ez a nagy megmozdulás az ügy érdekében. Túllépett minden politikai és ideológiai szemléletkülönbségen. Az Európa Tanács előtt pedig még sosem volt ilyen jelentős mozgósítás, tüntetés egy döntéstervezet ellen, amely el sem jutott a plenáris vitára, mert a kezdet kezdetén elvetették – hívta fel a figyelmet Nicola Speranza, a Katolikus Családok Európai Föderációjának szóvivője.

(sv)