Apostoli látogatás Carpiban

A földrengés után újjáépített Carpi városába látogatott Ferenc pápa vasárnap. A Szentatya látogatása lelkipásztori jellegű volt, és szolidaritását fejezte ki a térség lakosságának a 2012-es földrengés kapcsán. A pápa a város dómterén mutatott be szentmisét. Homíliájában úgy fogalmazott: életünket a nehézségekben hozott döntések határozzák meg. Carpi történelmi városközpontja ugyanis súlyos károkat szenvedett, templomai és a dóm is romba dőlt, melyet azóta újjáépítettek. A pápa szerint az élet nagy miértjeivel szemben, két lehetséges út választható: vagy nem tudunk túllépni az elszenvedett sebeken, vagy talpra állunk, ahogy a helyi lakosok tették. A Szentatya a szentmise után elimádkozta az Úrangyalát, de előtte felhívással fordult a világ felé. Azt mondta: véres harcokról érkeztek hírek a Kongói Demokratikus Köztársaságból, melyek az egyházat is érintik. Ezért mindenki imáját kérte, hogy a bűntettek megteremtői, ne maradjanak a gyűlölet és az erőszak rabszolgái. Végül a pápa Mirandola városában a helyi lakosokkal találkozott. Beszédében a pápa elmondta, hogy tudja, hogy a földrengés nagy károkat okozott a térség emberi és kulturális örökségében. Majd azt kérte tőlük, hogy továbbra is szilárdan tartsanak ki szándékukban, hogy nem engednek a még fennálló nehézségekkel szembeni elbátortalanodásnak. Azt kívánta: a Feltámadt Úr ereje nyújtson támaszt elkötelezettségükhöz az újjáépítésben, nyerjenek világosságot és erőt, hogy minél előbb megvalósítsák mindenki elvárásait!

[flowplayer id=”41154″]