Amerikai katonák Iraknak

Katonai segítséget küld az Egyesült Államok a Moszul felszabadításáért küzdő kormányerőknek, ezt jelentette be ABC NEWS. A televízió szerint két századot küldenek Irakba, annak ellenére, hogy a sajtóértesülések az elmúlt hetekben még arról szóltak, hogy a Pentagon 1000 fős katonai csapat kiküldését fontolgatta. A művelet szóvivője elmondta, hogy az átmenetileg átvezényelt erők, tanácsadó és támogató feladatokat fognak ellátni az iraki haderő mellett. Az amerikai segítségre azért van szükség, mert az iraki hadsereg korábban csak kisebb sikereket ért el az óvárosban a dzsihadisták ellen. Most viszont a rendőrség és a gyorsreagálású alakulatok az óváros körülzárását tervezik, hogy ezzel elzárják az iszlamisták utánpótlásait.

[flowplayer id=”40721″]