Álljunk meg a csodálkozás helyeinél

Az elcsodálkozás képességéről beszélt Ferenc pápa vasárnap a déli Úrangyala imádsága előtt. A Szentatya szerint, hogy jól tudjuk megünnepelni a karácsonyt, meg kell állnunk a csodálkozás helyeinél, melyek közül hármat említett meg. Az első hely a másik ember, akiben testvért kell látnunk, a második, ha hittel tekintünk vissza a történelemre, a harmadik pedig maga egyház. A Szentatya szerint ezzel a három csodálkozással fogadjuk Jézus születését, aki az ajándékok ajándéka. Az imádság után Ferenc pápa elismerését fejezte ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadott el a szíriai béke ütemtervéről. Mindenkit arra bátorított, hogy lendülettel folyatassák ezt az utat a békéhez vezető tárgyalásos megoldás érdekében. Beszéde végén a pápa megemlékezett az indiai áradástól sújtott térségek lakosairól és a természeti katasztrófa áldozatairól is. Végül pedig megáldotta azokat a gyermek Jézust ábrázoló szobrokat, amelyeket a római plébániákra járó gyerekek vittek magukkal a Szent Péter térre. Ezen a napon több ezer gyerek lépett át a Szent Péter-bazilika szent kapuján Jézuska szoborral a kezében.