Ajándékozás napja

Ferenc pápa október 2-án a Vatikánban fogadta többek közt, az Adományok Olasz Intézet képviselőit, abból az alkalomból, hogy szerdán ünneplik Olaszországban az Ajándékozás napját. A legnagyobb ajándék az élet, amelyet Isten adott mindannyiunknak. Az élet pedig része egy eredetileg isteni eredetű ajándéknak, ami a teremtett világ – hangsúlyozta a pápa. Az a feladatunk, hogy megőrizzük és teljességében adjuk át a következő nemzedékeknek a Földet – figyelmeztetett a pápa. Az Olaszországban október 4-én ünnepelt „ajándékozás” nem egy elvont fogalom, hanem egy olyan cselekedet, amelynek gyökerei az Evangélium üzenetében találhatók – folytatta beszédét a pápa. Az Ajándékozás napja ösztönző lehetőséget jelent mindenekelőtt a fiataloknak, hogy felfedezhessék: az ajándék, lényünk része, amelyet ingyen ajándékozunk másoknak, nem azért, hogy elveszítsük, hanem azért, hogy növeljük értékét. Ezáltal olyan kötelékek és kapcsolatok jönnek létre, amelyek megerősítik egy jobb világba vetett reményt – zárta beszédét Ferenc pápa.

[flowplayer id=”58600″]