A szeretet győzelmet arathat

Február 25-én, vasárnap a Szentatya az Úrangyala elimádkozása előtt azt hangsúlyozta, hogy Jézus színeváltozása nem más, mint feltámadása utáni dicsőséges állapotának elővételezett megmutatása annak érdekében, hogy megértesse tanítványaival, hogy míg az erőszakos fellépés nem, a szelíd szeretet győzelmet tud aratni. Ferenc pápa beszédében így fogalmazott: a színeváltozás segíti a tanítványokat és minket is megérteni, hogy Krisztus passiója a szenvedés misztériuma, de legfőképp a szeretetnek, Jézus végtelen szeretetének odaadása. Jézusnak a hegyen történő színeváltozása feltámadását is jobban megérteti velünk. A kereszt misztériumának megértéséhez már előre kell tudnunk, hogy az, aki szenved és megdicsőül, nem csak egy ember, hanem Isten Fia, aki az ő haláláig hűséges szeretetével megmentett minket – fogalmazott beszédében a pápa.

[flowplayer id=”71728″]