A Szentföldért imádkozott Ferenc Pápa

Vasárnap délben az Úrangyala imádságot a délelőtti szentmise végén mondta el Ferenc pápa. A Szentföld békéjéért és az újonnan szentté avatottak közbejárásáért imádkozott.

Mély aggodalmát fejezte ki a Szentföldet sújtó feszültség és erőszak miatt Ferenc pápa. Az egyházfő vasárnap a szentté avatási misén azért imádkozott, hogy a Szentföldön a kormányzóknak és lakosoknak bátorságuk legyen szembeszállni az erőszakkal és konkrét lépéseket tenni az enyhülés érdekében. Ferenc pápa az Istennek szentelt életet és a missziós világnapot ünneplő vasárnap az egyház két tagját és egy házaspárt avatott szentté.

Ez volt az első alkalom, hogy egy házaspár tagjai egyszerre lettek szentek, mégpedig a családról szóló püspöki szinódussal egy időben. A Szent Péter téren levő 65 ezer olasz, spanyol és francia hívő előtt a Szentatya hangsúlyozta: az egyház tagjai számára összeegyezhetetlen az alázatos szolgálat a hatalom keresésével. Az szertartás végén Ferenc Pápa köszöntötte a téren összegyűlteket, akik elmentek, hogy leróják tiszteletüket az új szentek előtt, kiemelve Olaszország, Spanyolország és Franciaország hivatalos delegációját.

[newsbox style=”nb6″ title=”Még több hír Ferenc pápáról” display=”category” cat=”117,3″ number_of_posts=”15″ sub_categories=”no” show_more=”no” post_type=”post”]