A szentáldozásról szólt a pápa

Folytatta a szentmiséről szóló katekézissorozatát Ferenc pápa. A Szentatya ez alkalommal a valóságos és nem spirituális, hanem Krisztus testét és vérét vevő szentáldozás magasztos pillanatát elemezte. Jézus gesztusa, mellyel az utolsó vacsorán az apostoloknak nyújtja testét és vérét, tovább folytatódik ma is a papok és diakónusok szolgálatán keresztül, akik az Élet kenyere és az Üdvösség Kelyhe testvéreink felé történő szétosztásának rendes szolgái – emelte ki a pápa. Miután megtörték az eucharisztikus Kenyeret, a pap felmutatja a híveknek és az eucharisztikus asztalközösségre hívja őket. Amikor a szentáldozáshoz sorba állunk – folytatta a pápa –, valójában Krisztus jön elénk, hogy hozzá hasonlók lehessünk. A szentáldozás révén megengedjük, hogy akit befogadtunk, megváltoztasson bennünket. A szentáldozás után a szívbe fogadott adomány megőrzését segíti a csendes imádság, mint például egy zsoltár vagy egy dicsérő ima. Az eucharisztia liturgiája a szentáldozás utáni könyörgéssel zárul. A pap ebben, mindenki nevében Istenhez fordul és megköszöni neki, hogy az asztalközösség részese lehetett, egyúttal kéri, hogy a vett szentség alakítsa át az életünket.

[flowplayer id=”73886″]