A párizsi klímacsúcsra üzent a pápa

A jövőnkről döntenek a párizsi klímacsúcson. Ezt mondta Ferenc pápa vasárnap, a Szent Péter téren, az Úrangyala imádságában. A katolikus egyházfő szerint a Föld a közös otthonunk, ezért nagyon fontos, hogy a nemzetközi csúcstalálkozó résztvevői mindent tegyenek meg azért, hogy a döntéseik után valóban csökkenjen a globális felmelegedés mértéke. Mert az éghajlatváltozások miatt egyre több lesz a szegény ember ezt pedig meg kell akadályozni. Ferenc pápa ezért arra kérte a jelenlévőket, hogy imádkozzanak vele azért, hogy legyenek elég bátrak a döntéshozók. Ferenc pápa a kedden kezdődő szentévvel kapcsolatban megtérésre szólította fel a keresztényeket. Azt mondta, hogy be kell fogadni az Urat a most még bezárt elmékbe és a kemény szívekbe, mert csak így nyerheti el mindenki az üdvösséget. Vasárnap csaknem harmincötezren hallgatták a Szentatyát, de becslések szerint kedden, az irgalmasság évének megnyitóján, akár százezren is lehetnek majd a Szent Péter téren.