A pápa elbocsájtja a Hittani Kongregáció Prefektusát

Ferenc pápa leváltja a Hittani Kongregáció éléről a német Gerhard Ludwig Müller bíborost, akitől június 30-án, reggel búcsúzott el. A bíborosnak felajánlottak egy másik megbízatást Rómában, ám úgy tűnik, ő ezt nem fogadta el. Bár a bíboros a 70 éves kort is csupán decemberben tölti be, úgy tűnik, most visszatér Németországba, és visszavonult életet él majd.

Müller bíborost XVI. Benedek pápa nevezte ki a Kongregáció élére, és megbízatásának első 5 éves időszaka holnap, július 2-án jár le. Ferenc pápa nem szándékozik megújítani a bíboros mandátumát a Római Kúria egyik legfontosabb dikasztériumának élén. Ezt a hivatalt vezette annak idején Ratzinger bíboros is, Szent II. János Pál pápasága idején.

Müller bíboros több alkalommal is „szembekerült” a Ferenc pápa által képviselt irányvonallal a családdal kapcsolatos kérdésekben: először a 2014-15-ös Családszinódus idején, majd pedig 2016-ban, az Amoris Letitia ( A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítás kapcsán. Az általa vezetett intézmény nevében Müller bíboros volt ugyanis az egyik támogató szószólója annak a 4 bíborosból álló csoportnak, akik „kételyeket” (dubbia) fogalmaztak meg a pápai dokumentum bizonyos megállapításaival kapcsolatban. A pápa az utóbbi időben az ex-Prefektus három közvetlen munkatársát is más beosztásba helyezte.

A hírt a Szentszék hivatalos közleményben a hétfői napon jelentette volna be, ám a Roberto De Mattei professzor által vezetett Corrispondenza romana nevű tradicionalista weboldal kiszivárogtatta a bejelentést.

Müller bíboros eltávolításához szintén nagyban hozzájárulhattak az utóbbi idők pedofilbotrányai, és az általa vezetett kongregáció nehézkes kapcsolata a Boston O’ Malley bíboros irányítása alatt álló, kiskorúak védelmére létrehozott pápai bizottsággal.

Marie Collins, pedofil visszaélésekben érintett ír bizottsági tag, akit Ferenc pápa kért fel erre a pozíció betöltésére, március 1-én lemondott megbízatásáról, mondván, túlságosan „nehéz a kapcsolata a Müller bíboros vezette Hittani Kongregációval”. A bíboros erre a vádra a Corriere della Sera című olasz napilap hasábjain reagált egy szokatlanul kemény hangú interjú keretében.

Bár teljesen különböző okok miatt, mégis az elmúlt napokban 2 olyan bíboros hagyja el a Vatikánt, akiket a kiskorúak védelmére létrehozott bizottság munkájában résztvevő, korábbi „pedofília-áldozatok” együttműködés hiányával vádoltak meg. Müller bíboros, valamint Pell bíboros, aki bírósági perének tisztázása miatt tér vissza hazájába (őt az angol Peter Saunders vádolta meg még 2016-ban).

Müller bíboros utódjának személyét vagy az elkövetkező napokban, a nyár végén jelenthetik be a Vatikánban.

Müller bíboros elmozdításával újabb jelentős változás következett be tehát a római dikasztériumok élén, amely annak bizonyítéka, hogy Ferenc pápa kitartóan folytatja tovább az általa megkezdett reformok útját.

forrás: www.huffingtonpost.it