A pápa a menekülttáborban: a terroristák mögött fegyverkereskedők állnak

Testvérek vagyunk mindnyájan: muzulmánok, hinduk, katolikusok, evangélikusok; ugyanannak az Istennek a gyermekei. Ezzel az erőteljes üzenettel fordult Ferenc pápa az olaszországi menekülttábor lakóihoz, és rajtuk keresztül a világhoz Nagycsütörtökön délután, hangsúlyozva, hogy a testvériség erősebb a vér kötelékénél, amelyet Brüsszelben ontottak ki azok, akik háborút akarnak. A menedékjogot kérőket befogadó észak-római központ 12 lakójának mosta meg a Szentatya a lábát, emlékezve arra, amikor Jézus megmosta a „legkisebbek” lábát.

A szolgálat és az árulás gesztusai: Jézus és Júdás

A gesztusok beszédesebbek a képeknél és a szavaknál – mondta a pápa a szemükbe nézve. Az egyik gesztus, amit a mai liturgia felkínál nekünk: a szolgáló Jézus, aki megmossa a 12 tanítvány lábát. A másik pedig Júdás gesztusa, aki elmegy Jézus ellenségeihez és 30 ezüstpénzért elárulja őt. Az első gesztus értelme az, hogy mindazok, akik ma itt vagyunk: muzulmánok, hinduk, katolikusok, koptok, evangélikusok… testvérek vagyunk és békében, beilleszkedve akarunk együtt élni. A másik gesztus az, ami három napja történt: a háború és a pusztítás gesztusa egy európai városban olyanok részéről, akik nem akarnak békében élni. De e mögött a gesztus mögött, akár Júdás esetében is mások állnak. Júdás mögött azok, akik pénzt kínáltak azért, hogy kiadja Jézust. A brüsszeli támadás mögött pedig ott állnak a fegyvergyártók és a fegyverkereskedők, akik vért akarnak és nem békét; háborút akarnak, nem testvériséget – mondta a pápa.

Ne legyen többé 30 ezüst, amiért elpusztítjuk testvérünket

Két ugyanolyan gesztus: egyfelől Jézus, aki megmossa a lábukat, mialatt Júdás pénzért elárulja őt. Egyik oldalon itt vagyunk mi, mindannyian, különböző vallású, kultúrájú emberek, mind ugyanannak az Atyának a gyermekei, egymás testvérei. A másik oldalon meg azok a szerencsétlenek, akik fegyvereket vásárolnak, hogy elpusztítsák a testvériséget. Mialatt a pápa a testvériség jeleként a lábmosás szertartását végezte a menekültek között, azt kérte tőlük, hogy imádkozzanak saját vallási nyelvükön az Úrhoz, hogy ez a testvériség megfertőzze a világot. Hogy ne lehessen létjogosultsága a 30 ezüstnek, amiért megölik testvérüket, hanem mindig testvériség legyen és béke.

892 kézfogás a pápával: a béke és szeretet jegyében

A szertartást követően Ferenc pápa egyenként mindenkit köszöntött a menedékjogot kérőket befogadó táborban: 892 emberrel fogott kezet, 892 emberre mosolygott és mondott nekik köszönetet, kérve: mutassák meg a világnak, milyen szép testvérként együtt élni eltérő kultúrák, vallások és hagyományok között. Mert mindezt úgy hívják: béke és szeretet.

(gá)