A krakkói Ifjúsági Világtalálkozón gázai fiatalok is részt vesznek

Öt gázai fiatal – három katolikus és két ortodox – is jelen lesz az Ifjúsági Világtalálkozón Krakkóban. A nemzetközi rendezvényt július 25-31. között tartják Lengyelországban. A palesztin fiatalok részvételéről a brazil P. Mario da Silva, a Gázai-övezet egyetlen plébániájának, a Szent Családról elnevezett latin rítusú templomnak a vezetője tájékoztatta a SIR olasz katolikus hírügynökséget. A plébániának 130 tagja van. Az izraeli hatóságokon múlik a döntés, hogy megkapják-e az engedélyt Gáza elhagyására. Ha lehetővé válik, az lesz az első alkalom, hogy gázai keresztény fiatalok részt vehetnek egy Ifjúsági Világtalálkozón.

A szenvedés tanúságtevői

Ezeknek a fiataloknak „a növekedés és az ismeretszerzés fontos alkalma lenne ez az út, mert még soha sem hagyták el Gázát. Részvételükkel tanúságot tehetnének szenvedéseikről. Nagy ajándék lenne ez a lehetőség minden gázai keresztény számára”. William Shomali a jeruzsálemi latin pátriárkátus segédpüspöke kíséri el a csoportot Krakkóba. „Több mint hatszáz résztvevő érkezik Jézus földjéről az irgalmasság nagyköveteként. A Szentföldön jelen levő különböző rítusokhoz tartozó palesztin fiatalokhoz továbbiak csatlakoznak Izraelből és Jordániából, valamint a Neokatekumenális Út tagjai Galileából. Krakkóban részt vesznek majd minden egyház fiataljai a találkozón” – hangsúlyozta Shomali püspök.

Ellátogatnak az auschwitzi kivégző táborba

„A szentföldi fiatalok az Ifjúsági Világtalálkozó során ellátogatnak az auschwitzi lágerbe” – erősítette meg P. Iyad Twal, a Beit Sahour-i keresztény falu plébánosa. „Fontos pillanat lesz a fiataljaink számára. A látogatás alkalmával kiemeljük majd, hogy szemben állunk a rosszal, a szenvedéssel, a fájdalommal, az igazságtalansággal. Támogatjuk viszont az életet, a törvényt, az igazságosságot, a szabadságot, amelyek minden embert megilletnek kivétel nélkül. Ellene vagyunk a rossznak, a háborúnak és a békét pártoljuk. Nekünk is jogunk van a függetlenséghez és a szabadsághoz. A múlt emléke szolgálja egy jobb és igazságosabb jelen és jövő építését mindenki számára” – nyomatékosította a palesztin keresztények plébánosa.

(sv)