A homoszexuálisok is csatlakoznak a családnaphoz

Az idei olaszországi Family Day (Családnap) szervezése nagy erőkkel zajlik. A civil kezdeményezésre, amelyet január 30-án, szombaton tartanak a Circus Maximus területén, több mint egymillió embert várnak. A programhoz csatlakozott a katolikus egyház, számos más vallás, mint pl. a muzulmánok és szikhek is. Az állampolgárok által finanszírozott rendezvényre autóval, vonattal és buszokkal érkeznek a résztvevők Rómába. A polgári kezdeményezés gyökerei tavaly júniusra vezetnek vissza, amikor az olasz kormány a gender-elmélet bevezetését tervezte az iskolákba és megmozdult a civil társadalom. Jelenleg az olasz parlament a pártok közötti megegyezést követően úgy döntött, hogy elnapolja február másodikára, keddre az élettársi együttélések törvényes elismerésére vonatkozó szavazást. A Családnap célja, hogy ne emeljék egyenlő szintre törvényileg az élettársi együttéléseket a házassággal.

Teljesen hibás az egynemű párok együttélésének azonosítása a házassággal

A kezdeményezéshez csatlakozott a homoszexuális személyek szüleit és barátait tömörítő szervezet (Agapo) is. Közleményükben hangsúlyozzák: csatlakoznak a rendezvényhez, amely a homoszexuális együttélésekre vonatkozó törvényjavaslat ellen szólal fel, mert az nem szolgálja a homoszexuális személyek javát. Támogatják az állandó együttélésekből származó jogok megerősítésére irányuló törvényhozói erőfeszítéseket, de teljesen hibásnak tartják az egynemű párok együttélésének azonosítását a házassággal és a gyermekek örökbefogadási lehetőségével.

A törvényben alkalmazzák az egyenlőség alapelvét olyan helyzetekre, amelyek nem egyenlőek

Szülőként jól ismerjük gyermekeink szenvedéseit, azokat is, amelyek abból a tényből fakadnak, hogy érzelmi kapcsolatukból nem születhetnek gyermekek. Ezt a fájdalmat tiszteletben kell tartani – írják a szervezet tagjai. A törvény szövege és a mostohagyerek örökbefogadására vonatkozó törvény (Stepchild Adoption) előkészítői a „partner természetes gyermekéről” és az „egynemű személyek szerelméből született gyermekekről” beszélnek úgy, mintha nem ismernék a valóságot. Ezáltal figyelmen kívül hagyják a homoszexualitás állapotából származó jellegzetességet. Az ún. Cirinná törvényben alkalmazzák az egyenlőség alapelvét olyan helyzetekre, amelyek nem egyenlőek, ezáltal új tabukat hoznak létre. meg akarják akadályozni a legalapvetőbb kérdés feltételét: honnan jönnek az ún. homoszexuális családok gyermekei?

Gyermekek örökbe fogadása

A szervezet ismer olyan helyzeteket, amelyekben egy homoszexuális személy egy korábbi heteroszexuális kapcsolatban természetes módon gyermeket nemzett. Ilyen esetben azonban nincsen örökbe fogadható „már létező” természetes gyermek, mert a gyermeknek már van a másik szülője. Néhány hónap óta a törvényt előmozdító ún. „felvilágosult élenjárók” úgy gondolják, hogy ők majd „felébresztik Olaszországot” és azt tanítják, hogy a béranyaságnak nincs semmi köze a partner gyermekének örökbefogadásához. Ezek Cirinná szenátor asszony szavai. Ha ez így van, akkor nem marad más, minthogy higgyünk abban, hogy a gólya hozza a gyermekeket! – jegyzik meg a szervezet képviselői.

A homoszexuális személyek nagy része nem akarja, hogy eszközként felhasználják őket politikai célokra

A partner gyermekének örökbe fogadásához bármilyen úton is jutunk el, legyen az heterológ, béranyaság vagy a gólya közbenjárása által, olyan eljárásról van szó, amelyben szándékosan eltüntetjük a gyermek életéből biológiai szüleinek egyikét és jelképesen megöljük a másik nemű szülőt, legyen az az anyja vagy az apja. A homoszexuális Domenico Dolce divattervező és Elton John brit énekes közötti erőteljes vita is még inkább nyilvánvalóvá tette, hogy a homoszexuális személyek nagy része nem akarja, hogy eszközként felhasználják őket ilyen politikai célokra. Tudják, hogy egy anyától és egy apától születtek és örülnek ennek.

Mielőtt mások homofóbiájáról beszélnek, kezdjék el meglátni és elfogadni a homoszexuális lét valóságát

A mostohagyerek örökbefogadására vonatkozó törvény (Stepchild Adoption)  barátainak és támogatóinak azt tanácsoljuk, hogy mielőtt mások homofóbiájáról beszélnek, kezdjék el meglátni és elfogadni a homoszexuális lét valóságát. Innen indul ki a homoszexuális személy valódi tisztelete – zárja közleményét a homoszexuális személyek szüleit és barátait tömörítő olasz szervezet (Agapo).