860×90 – Fejléc
A földrengés sújtotta lakosságot fogadja Ferenc pápa a Vatikánban

A földrengés sújtotta lakosságot fogadja Ferenc pápa a Vatikánban

A Közép-Olaszországi földrengés sújtotta lakosságot fogadja Ferenc pápa a Vatikánban. Csütörtökön délelőtt 11 órakor a VI. Pál-teremben találkozik a Szentatya a közép-olaszországi lakosokkal, akik elveszítették szeretteiket, otthonukat, anyagi biztonságukat és kitelepítették őket. Mintegy 800-an érkeznek az audienciára. A Vatikáni Rádiónak a rengések kapcsán Norcia főpásztora nyilatkozott. Elmondta, hogy továbbra is nagy az aggodalom, mert a lakosság folyamatos stressznek van kitéve a folytatódó rengések miatt. De bíznak abban, hogy Isten kegyelmével és a jóakaratú emberek segítségével föl lehet állni és újjáépíteni mindent. Végül a pápa találkozóról elmondta: kellemes meglepetésként érte őket a meghívás a Szentatya részéről. Örül, hogy újra megtapasztalhatják majd az emberek a pápa közelségét, szavai ugyanis vigaszt, reményt nyújtanak majd, amire nagy szükségük van – értékelt a főpásztor.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül