Fontosak a közös vacsorák

Fontosak az együtt töltött vacsorák. Ezt mondta Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren, a szokásos audienciáján. A Szentatya szerint az összetartozást jelenti az, amikor egy-egy család tagjai közösen ülnek az asztalnál, együtt esznek és megbeszélik az aznapi élményeiket. Emellett itt tanuljuk meg, hogy hogyan figyeljünk egymás szükségleteire is. Still1111_00001Ferenc pápa azt mondta, hogy nagyon szoros kapcsolat van a családok és a szentmise között. Jézus ugyanis az Oltáriszentséget étkezésként adta nekünk egy olyan eseményen, ahol az egyházi nagycsalád tagjainak érezhetjük magunkat. A Szentatya szerint sajnos egyre több családnál tűnik el a közös étkezés, ráadásul sokan kidobják a megmaradt ételt, pedig rengeteg ember éhezik a világon. Ezért Ferenc pápa arra kér mindenkit, hogy az Oltáriszentség alatt gondoljunk arra, hogy osszuk meg a kenyerünket másokkal is, és tartsunk össze, úgy, mint egy igazi nagy család.