A betegek és fogyatékkal élők jubileuma a szentévben – vatikáni sajtótájékoztató

Június 10-e és 12-e között tartják a betegek és a fogyatékkal élők jubileumi napjait Rómában és a Vatikánban. Erről szólt a sajtótájékoztató csütörtökön délelőtt a Szentszék sajtóirodájában. A megjelent média szakembereket Rino Fisichella érsek az Új Evangelizálás Pápai Tanácsának elnöke, ugyanazon Tanács titkára és helyettes titkára tájékoztatta a várható programokról.

Fisichella érsek előadásában felidézte az elmúlt hetek szentévi eseményeit Megemlítette a diakónusok és a papok jubileumát és a Szentatya három elmélkedését, melyeken a pápai bazilikákban 6000 pap vett részt, akik a világ minden részéről érkeztek Rómába. Legújabb adatok szerint az eddig eltelt mintegy 6 hónap során több, mint 9 millió zarándok érkezett a városba, hogy átlépje a négy nagy római pápai bazilika és az Isteni Szeretet római szentély szentkapuját. Mindehhez hozzá kell adni azt is, hogy a világ számos részén is megnyitották az irgalmasság szentkapuit, melyeken megszámlálhatatlanul sok hívő haladt át.

A betegek és a fogyatékkal élők jubileumi eseményei

Újszerű kezdeményezések lehetővé teszik, hogy az egyház és a világ figyelme a betegek és a rokkantak felé irányuljon, ami azért is fontos, mert sajnos általában közöny veszi körül e személyek problémáit – hangzott el a sajtóértekezleten.

Június 10-én, pénteken a jubileum a megszokott módon kezdődik, azaz elindul a menet az Angyalvártól és a végig halad a Conciliazione út zarándokoknak fenntartott folyosóján a Szent Péter bazilika felé, hogy ott átléphessék a szentkaput. Ugyanezen a napon a Santa Maria in Vallicella belvárosi templomban katekézist tartanak, melyre mindenkit, de főként a vakok és süketek-hallássérültek csoportjait várják. Az elmélkedést egy vak és süket pap, Ciryl Axerold redemptorista atya tartja, akinek híre már bejárta az egész világot, kezdve Kínával, az Egyesült Királyságon és Dél-Afrikán keresztül.

Június 11-én, szombaton két esemény köré gyűjtötték a jubileumi programokat

Délelőtt 10 óra és 11 óra között az „Irgalmasság az öröm forrása” téma kapcsán különböző nyelveken lesznek katekézisek római templomokban. Este 6 és 8 óra között az Angyalvárt körülvevő parkban szórakoztató műsoron vesznek részt a betegek és a rokkantak. Az ünnepség mottója „Túllépni az akadályokon”. Az est során az olasz csendőrség fúvószenekara muzsikál, fellépnek közismert dal és tánc művészek, köztük fogyatékkal élők is, továbbá az „Amoris Laetitia” kórus és a „Fehér Kezek” énekkar. Ez utóbbi tagjai szellemi fogyatékos fiatalok, akik egy római népi negyedet és a súlyos ökológiai problémákkal küzdő területet, az un. Tűzföldet (Caserta környékét) képviselik.

Június 12-én, vasárnap zárul le a betegek és a fogyatékkal élők jubileuma

Az ünnepi pápai szentmise délelőtt fél tizenegykor kezdődik a Szent Péter téren. Az eseményt jelbeszédes streaming programon keresztül is lehet követni a világ minden részén. A szertartáson beteg és rokkant személyek működnek közre, tehát ők olvassák az olvasmányokat és down-kóros gyermekek ministrálnak. Az első olvasmányt egy spanyol rokkant, a másodikat pedig  egy vak lány olvassa braille írásból. A mise minden olvasmánya nemzetközi jelrendszer használatával hozzáférhető lesz a jelenlévők számára. Most történik majd először, hogy az evangéliumi olvasmány dramatizált változata is szerepel, melyet szellemi fogyatékosok jelenítenek meg, hogy ezzel elősegítsék a szöveg megértését mindenki számára. Az áldoztatás során a Szixtusz kápolna kórusát felváltja az „Amoris Laetitia” kórus, mely más énekkarokkal együtt előadja és rokkantak közreműködésével megjeleníti a Mennyei Kenyér közismert éneket. A szentmise előtt az egybegyűltek a szentolvasót imádkozzák, majd pedig tanúságtételek hangzanak el a magzat védelméről és a betegség hittel történő elfogadásáról.  A tanúságtételeket énekek és felolvasások váltogatják. A szentmisén kihelyezik a Salus infirmorum, a betegek üdvössége kegyképet, melyet a Campo Marzio Szent Mária Magdolna templomból hoznak ide.

Egészségpontok a betegek jubileuma során 

A három napig tartó jubileum során a 4 pápai bazilika közelében „Egészségpontok” (Health Points) működnek, amelyek ingyenes orvosi ellátást nyújtanak főként a városban élő számos hajléktalannak. 350 önkéntes, katona és egészségügyi szakember fogadja majd a nincsteleneket általános orvosi és különböző szakorvosi vizsgálatokra. A nők kérhetnek mammográfiai és nőgyógyászati szűrővizsgálatot is. Az irgalmasságnak ezeket az orvosi jócselekedeteit a Gemelli katolikus kórház egy orvosa, Raffaele Landolfi professzor koordinálja.

További jubileumi események júniusban

18-án és 30-án két rendkívüli általános kihallgatást tart Ferenc pápa, hogy ezzel válaszoljon a számtalan beérkezett kérésre. A Szentatya szavai szerint az Irgalmasság Evangéliuma továbbra is nyitott könyv, amelybe Krisztus tanítványai beírják a szeretet konkrét cselekedeteit, mert ezek a legszebb tanúbizonyságok. Mindannyian hivatást kaptunk, hogy tovább írjuk az evangéliumot és elvigyük az Örömhírt  minden embernek. Gyakoroljuk naponta az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteit, mert ez a keresztény ember igazi életstílusa. Egyszerű, de mégis erőteljes, sőt olykor akár láthatatlan gesztusokon keresztül is eljuthatunk mindazokhoz, akik szükséget szenvednek, vigyük el nekik Isten gyöngédségét és vigaszát. „Ezzel a lelkülettel jutottunk el a jubileumi esztendő feléhez és ezzel akarjuk folytatni a november 20-áig hátralévő részét is” – így összegezte beszédét Rino Fisichella érsek a csütörtökön délelőtt tartott sajtóértekezleten.