35 évvel a II. János Pál pápa elleni merénylet után – P. Vértesaljai László jegyzete

Szívből fakadó 35 éves személyes emlék a Fatimai Boldogasszony napjára – P. Vértesaljai László jegyzete

35 évvel ezelőtt, 1981. május 13-án, a Fatimai Szűzanya emléknapján, egy szerdai nap délutánján három óra körül a Szent Péter tér közelében jártam, a Via della Conciliazione egyik könyvesboltjában vásároltam valamit. Hirtelen szirénazúgás hallatszott távolról, majd közelről, egyik a másik után szólalt meg és lassan csupa vijjogással lett tele az egész város. Mindannyian kiszaladtunk az utcára, mire valaki felkiáltott: „Merénylet a pápa ellen!” Leírhatatlan miféle zavartság, megdöbbenés, féltés és érthetetlenség uralkodott el rajtunk. Csak néztünk a közeli tér felé, mi semmit sem hallottunk, csak valami ösztönös mozgással közeledtünk egymáshoz. Biztos, egy tompa félelem is belénk költözött, és arra az újabb hírre, hogy talán meghalt, valami dermedtség vett erőt rajtam. Nem akartam elhinni. Azt a drága embert, akit mindenki szeretett, aki itt a városban nemcsak Püspökünk és Pápánk volt, hanem Gazdánk is. Akinek szerettük hallani a hangját, akinek magabiztos léptei jelezték, tudja, hogy a Lélek rajta keresztül mire és merre akarja vinni az egyházat, a rábízott nyájat. A nyáj rémülete hozott most össze bennünket, egymásba kapaszkodtunk és a legtöbben sírtunk. Életemben nem éltem át olyan elárvultságot, kietlen árvaságot. Abban a pillanatban értettem meg azt a közönséges, mindennapi tényt, hogy most „Non habemus papam!” és mit is jelent , amikor végre megérkezik a konklávék végén!

Aznap este összeverődtünk a téren, még azok is kijöttek, akik egyébként nem járnak oda és arra. Órákon át, éjfélig is eltartott a rózsafüzér imádságok végérhetetlen sora, egyik a másik után, és kértük a Szűzanyát, az ő czestochowai „Csorna madonnáját”, a Fekete Máriát, hogy „imádkozzon érettünk most és halálunk óráján!”. Éjfél körül kaptuk a bíztató hírt, hogy a pápát a Gemelli kórházban öt és fél órás műtét után talán sikerült megmenteni.

Aki manapság a téren jár, egy másik világot talál. Kordonokat. Ellenőrző pontokat. A Szent Péter téren rendőröket látni, éjjel és nappal. Mindenki megértheti, hogy sajnos, kellenek. De emlékszem diákkoromra, amikor szabad volt a világ, nem létezett még ez a nemzetközi, globalizált terrorizmus. Lehet, onnantól kell számítani majd a hadüzenet nélküli, darabokban vívott III. világháború kezdetét, amiről a mai utód, Francesco beszél.

A Szent Péter tér gránit kockakő burkolatába XVI. Benedek pápa az egykori merénylet pontos helyén emléklapot helyeztetett és megáldotta. Két vértanú pápa kőlapja emlékeztet bennünket. Az egyik Szent Péternek a bazilikától balra, a régi Gájusz-Néró féle cirkusz közepén történt megfeszítésére utal, míg az utóbbi a tér jobb oldalán emlékezteti a zarándokokat arra a hathatós közbenjárásra, amelyet a fatimai Szűz megtett az ő kedves gyermekének, Karolnak. Nem engedte, hogy a golyók kioltsák az életét. Ahogy később a lengyel pápa maga értelmezte hitben a történteket: „Megoltalmazott!”.

Kedves rádióhallgatók! Engedjétek meg, hogy a nevetekben és helyettetek is letegyek ma, csütörtök este, az adás után arra a kőlapra egy szál piros virágot.

Nagy hála van bennem, hogy kortársa lehettem, Szent II. János Pál pápának, hogy az ő fiatal pápasága idején itt Rómában, a szárnyai alatt tanulhattam, hogy később ízes hangját magyarul tolmácsolhattam a Vatikáni Rádión keresztül. Tudom, sok-sok ezer magyar keresztény nevében tolmácsolhatom neki itt a kérést: Szentatya, ne feledkezzél meg közbenjárni a Szűzanyával együtt a Mennyek Uránál a keresztény Európáért!